Nagybörzsöny

Nagybörzsöny több szempontból is különleges és ezért figyelemre méltó település. Budapest északi szélétől egy órányi autóútra fekszik, mégis úgy érzi magát a látogató, mintha az egykori felvidéki kisvárosok valamelyikében járna. A helység több száz éves épületeinek jelentős része még a 20. század eleji utolsó nagy felújításkor elnyert arculatát mutatja. A tatárjárás (1241-1242) után bevándorolt bajor, tiroli és türingiai bányászok, valamint a szász szőlőművesek utódai az itteni nemesfémeknek és borászati tudásuknak köszönhetően évszázadokon át kiemelkedő jólétben éltek. A több dialektusból a középkori Nagybörzsönyben kialakult archaikus helyi német nyelvjárást már csak a hetven év felettiek használják. A második világháború után óvodába járó német gyermekeket fenyítették, verték az idegenből jött magyar óvónénik, ha édesanyjuk és apjuk nyelvét merték használni, így a fiatalok hamar leszoktak ennek használatáról. Ha szerencsénk van, az utcán beszélgető idősekkel találkozva még rácsodálkozhatunk erre a más német számára érthetetlen nyelvre, mely a germanológusok szerint kivételes kincs.

A helyiek szorgalmát és egykori tehetősségét bizonyítja négy templomuk. Az egyik román, a másik gótikus, a harmadik barokk, a legújabb pedig klasszicista stílusú. A három régebbit a katolikusok, a negyediket az evangélikusok használják. Utóbbiak ősei a 16. században hagyták el a katolikus vallást és több száz év kényszerítés, fenyegetés ellenére is evangélikusok maradtak. A templomok mellett látogatható a 170 éves Antal-féle vízimalom és a tájház is. A tájház korábban iskola lehetett, valószínűleg már a 16. században (német nyelvű) tanítás folyt itt, így ez az ország egyik legrégebbi oktatási épülete. A hazai 19. századi ipari forradalom kezdetétől egyre több fát igényeltek az ország építkezései. A 20. század elejétől a hegység közepéből kisvasút szállította az épületfát és a tűzifát a nagyvasúti átrakodókig. Ma hazánk leghosszabb kisvasúti vonala (21,5 km) várja Nagybörzsöny szélén a gyermekeket és szüleiket. A falutól 4 km-re levő, Kisirtás-puszta melletti különleges vonalvezetésű szakasz ipari műemlék, hiszen az itt alkalmazott "csúcsfordító" egyedülálló az országban.

A helyi németek a bányák kimerülése óta minden jó fekvésű domboldalt szőlővel ültettek be, boruk a felvidéki városokban és Esztergom piacán is keresett áru volt. Trianon után elérhetetlenné váltak az északi piacok (Bát, Selmecbánya, stb.), így nehezült az értékesítés. A szorgos jólétnek a kommunizmus által erőszakkal létrehozott termelőszövetkezet vetett véget 1960-ban. Ekkor lényegében elkobozták a parasztság földjeit és állatait, eltöröltek egy sok ezer éves életformát. A szőlőket kiszántva napraforgó, repce és gabona bizonyította a szocializmus haladását. Az 1940 táján még kétezer lelket számláló helység lakossága 1960-tól gyorsan fogyott, a fiatalok az elveszített föld helyett a városokban találtak megélhetést. Az utóbbi években az üresen maradt házak egy részét az erősebb gyökerekkel bíró, azaz helyben maradt családok vették meg. Ők a szőlő helyett a vendéglátásba kapaszkodva szeretnék elérni azt, hogy e kis zsákfaluban élve is tisztességesen megélhessenek, és így ne kelljen elhagyniuk szülőföldjüket Deutschpilsent / Nagybörzsönyt.